2009. november 4., szerda

2007 október


2007 októberében az iskolánkba ellátogatott egy német iskola csapat, akkori ,, barátnőmmel" mint kiderült nem az!nah mindegy.. megörültünk,mert 2 fotós kellett nekik, akik a pár napjukat követik fotós szemmel, mi rögtön el is vállaltuk, utólag kiderült az osztály ennek nem örült, egy halom félreértés miatt, én nem tudtam róla, de Judit mindenkinek azt mondta,hogy szeretné ez a kis német csapat,ha mi kísérnénk őket, ezzel még semmi probléma nem volt, de az osztály többi tagja is szeretett volna ebben részt venni, amit meg is értek hiszen minden egyes pillanatot ki kellett használnunk a gyakorlásra és fejlődésre. Sok jó emlékkel gazdagodtam legjobb élményem, amikor az Aggtelek-i cseppkő barlangba elmentünk , csodás képeket lehetett ott készíteni ebből mutatnék egyet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése